Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fontos változás érkezett: könnyebb lesz uniós pénzhez jutni!

2016.03.15

A támogatást igénylő szervezetek számára felemelik a jelenlegi 300 millió forintról egymilliárdra a támogatási előleg összegét a kormány a már hatályos rendelete szerint. Továbbá a közszféra szervezetei – a támogatási szerződés megkötését követően – azonnal megkapják az uniós támogatás előlegét.

 

A kiadott Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet mától módosítja a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban, az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználási szabályait. A változás az előleg kifizetését érinti.

 

A közszféra szereplőinek – amikor a kormányhoz vagy önkormányzathoz tartozó szervezet nyer pályázatot – azon túl, hogy nem kell biztosítékot letennie, az eddiginél magasabb előlegre számíthat. Tegnapig az előleg az elnyert támogatás 50 százaléka, de legfeljebb 300 millió forint lehetett, ez mától – az 50 százalék változatlanul hagyásával – egymilliárd forintra emelkedik.

 

Mindenkinek megemelik az előleg összegét

 

Ugyanez a megemelt összeg, azaz legfeljebb egymilliárdos előleg illeti meg a belföldi természetes személyt, a mikro-, kis- és középvállalkozást, a civil szervezetet, az egyházi jogi személyt, továbbá a nonprofit gazdasági társaságot és a köztestületet is.

A kutatás, műszaki fejlesztés esetén az előleg marad 75 százalék, de a felső összege 450 millió forintról szintén egymilliárdra emelkedik.

Eddig az EMVA forrásból származó támogatást nem emelte ki a kormány, most arra 50 százalékos előleget ír elő.

Mindenki másnál az előleg továbbra is 25 százalék, viszont a legmagasabb összege 300 millióról egymilliárd forintra emelkedik.